Bárlakással csalogatják a fiatal szakembereket Komlóra

Bárlakással csalogatják a fiatal szakembereket Komlóra

Ötlakásos társasházzá alakították át a volt Nagy László utcai óvodát Komlón. Az önkormányzati bérlakások a városban munkát vállaló fiatal szakemberek lakhatását könnyítik majd meg.

Hivatalosan is átadták a Nagy László utcában lévő egykori óvoda épületében kialakított bérlakásokat, ahová rövidesen az új lakók is beköltözhetnek. A régóta üresen álló ingatlant az elmúlt hónapokban teljesen felújították és átalakították. Kicserélték a tetőt, korszerű, jól szigetelő nyílászárókat építettek be és megújultak az épületgépészeti berendezések is.

Természetesen a munkálatokkal párhuzamosan az épület környezetét is rendbe rakta az önkormányzat. A gyalogosok közlekedését a Gorkij utca felőli lépcsősor felújítása, az autósokét pedig egy mini-körforgalom építése könnyíti meg. Egy kisebb parkolót is kialakítottak: a városi betonelemgyárban készített gyephézagos téglával burkolt területet a lakók mellett a közeli cégek dolgozói is használhatják.

A társasház kialakításának anyagi forrásait a Startmunka-programra elnyert pályázati pénzek biztosították, amelyeket az önkormányzat is kiegészített. A kiváló minőségben elvégzett felújítás pedig a komlói közmunkaprogram dolgozóinak szakértelmét dicséri.

Az új lakások céljáról Polics József polgármester elmondta, hogy az öt ingatlanba azok a fiatal szakemberek költözhetnek be a családjukkal, akik az önkormányzatnál vagy a városi cégeknél vállalnak munkát. – Ezzel a lépéssel is a város megtartó erejét szeretnénk növelni, hiszen a munkahely mellett a lakhatási lehetőség a legfontosabb a fiatalok számára. Komló számára pedig kulcskérdés, hogy minél többen tudjanak helyben boldogulni és a város vonzó alternatívát nyújtson a pályájukat kezdő fiataloknak. Ezekkel a lakásokkal e cél felé tettünk egy újabb lépést. – nyilatkozta a városvezető.

Forrás:MTI.hu

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: