TÍZMILLIÓKAT CSALTAK KI MÉG A BRÓKERMARCSI ÜGYBEN ÉRINTETTEKTŐL, ILLETVE A QUAESTOR KÁROSULTAKTÓL

Visszaszerzik elbukott befektetésüket – ezzel hitegette bedőlt befektetőcégek károsultjait egy csaló társaság. Színjátékukba egy ismert hazai nagyvállalkozót is bevonva újabb milliókkal rövidítették meg a sértetteket.

A zsaruk vetettek véget a csalások sorozatának.

Az üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsított férfiak a nyomozás adatai szerint a közelmúltban bedőlt pénzügyi vállalkozások – a karcagi Kun-Mediátor Kft., a ceglédi Hungária Értékpapír Zrt. és a budapesti Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. – kárvallott befektetői közül választották ki áldozataikat.

 

 

– Még vizsgáljuk, honnan tudták, kiket érdemes megkörnyékezniük, mert az adatok szerint biztosra mentek, nem a mindenüket elvesztő kisbefektetőket keresték meg ajánlatukkal – mondja Vargáné Füleki Krisztina alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának megbízott vezetője. – Valamennyi sértettnek azzal álltak elő, vissza tudják szerezni befektetésüket. A károsultak vallomása szerint azzal hitegették őket, hogy a bedőlt pénzügyi vállalkozások vezetői, brókerei az eltűnt milliárdokból gyémántokban, értékes műtárgyakban, ékszerekben tetemes vagyont halmoztak fel, ők pedig képesek felkutatni és megszerezni ezeket az értékeket.

karcag brókerbotrány iroda zárvaEzt a tájékoztatót tették ki az üzletben a karcagi Kun-Mediátor iroda előtt még 2015. áprilisában. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

 

A károsultaktól az akció beindításához kértek pénzt, arra hivatkozva, fizetniük kell az információért, és fedezniük kell a „megszerzés” költségeit is. Előadott tervük szerint az értéktárakból, trezorokból megszerzett értékek eladásából kapta volna vissza a befektető elbukott pénzét.

 

 

– Hatásos színjátékot adtak elő a megkeresett károsultak meggyőzéséhez. Például „gyémántokat” mutogattak, mondván, azokat már visszaszerezték, a budapesti tartózkodási helyű E. Vilmos (65) osztrák–magyar kettős állampolgár gyémántkereskedőként igen értékesnek becsülte fel a köveket – folytatja az alezredes. – A színjátékba bevonták a badacsonytördemici Sz. Huba (75) osztrák–magyar kettős állampolgárt is, hogy elhitessék, a nagyvállalkozó is jól járt, hogy rájuk bízta pénze visszaszerzését.

 

 

Az ügyben az egyik károsult feljelentésére indult nyomozás, a zsaruk kiterjedt felderítő munkával további károsultakat is találtak. Volt, aki tízmilliót, de olyan is, aki 120 milliót áldozott arra, hogy korábbi befektetését viszontláthassa.

 

 

– A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak meg sem próbálkoztak a károsultaknak előadott ajánlatuk teljesítésével, erre sem szándékuk, sem lehetőségük nem volt – összegez Vargáné Füleki Krisztina.

 

 

Alapos felderítő munka után a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság zsarui szeptember 22-én zsombói tartózkodási helyén – egy rejtett padlásfeljáróból előhúzva – elfogták a szegedi R. Tamást (42), Badacsonytördemicen pedig Sz. Hubát. Október 7-én fővárosi lakásából állították elő a főkapitányságra E. Vilmost, október 14-én közös szegedi tartózkodási helyükön fogták el M. Gyulát (43) és Ny.-N. Istvánt (63). Folytatólagosan, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. A gyanúsítotti kihallgatásokon R. Tamás beismerte a bűncselekmények elkövetését, de nem tett vallomást, az ügy további gyanúsítottjai a gyanúsítással szemben panaszt tettek, és tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.

 

 

A bíróság Sz. Huba szabad mozgását lakhelyelhagyási tilalommal korlátozta az elsőfokú tárgyalás előkészítése során hozott határozat időpontjáig, a többi gyanúsítottnak elrendelte előzetes letartóztatását – közölte a police.hu oldalon a Zsaru magazintól Végh Attila.

 

 

Indexfotó: internet (A kép illusztráció.)

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: