Immár quad is segíti az önkéntesek munkáját

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság még májusban hirdetett pályázatot az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó működési költségek finanszírozására, műszaki-technikai, védőruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására. Szigetvidék – Szentlőrinc Önkéntes Járási Mentőcsoport munkáját egy, a pályázaton elnyert összegből vásárolt quad segíti a jövőben, amelynek ünnepélyes átadására pénteken került sor.

Az idei központi költségvetés százmillió forint támogatást biztosított az önkéntes mentőszervezetek számára. Ebből öt Baranya megyei önkéntes mentőszervezet több mint hárommillió forint értékben nyert eszközöket. A nyertes egyesületek között volt a Szigetvidék – Szentlőrinc Önkéntes Járási Mentőcsoport is, akik negyven aktív taggal dolgoznak azért, hogy a környéken bekövetkező veszélyhelyzetek elhárításában segítséget nyújtsanak.

A pályázat célja a hazai katasztrófa-elhárításban résztvevő mentőszervezetek működésének és fejlesztésének támogatása, vagyis a mentőszervezetek mentési és beavatkozási képességének növelése, a káresemények felszámolásánál való alkalmazhatóságuk gyakoriságának növelése volt. Cél volt továbbá ezen szervezetek eszközfejlesztése, továbbképzéseken való részvételük támogatása, valamint a mentőszervezetek szerepvállalásának szélesítése.

A járási mentőcsoport egy quaddal lett gazdagabb a pályázatnak köszönhetően, amelynek értéke egymillió forint. A jármű a nehezen megközelíthető helyszínekre is gyorsan eljuttatja majd a segítséget a jövőben. Főként a Bükkösdi-vízfolyás mentén számítanak a környékbeliek árvízi védekezésre, de eltűnt személyek felkutatása során is nagy segítséget jelenthet a fejlesztés.

Mácsai Antal mérnök tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató ünnepélyes keretek között Szabadszentkirályon adta át a járművet a mentőcsoport képviselőinek.- tudatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelem

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: