A jubiláló Pécsi Egyetem félmilliárdból rendezhet ünnepséget

A jubiláló Pécsi Egyetem félmilliárdból rendezhet ünnepséget

2017. szeptemberében jubilál a Pécsi Tudományegyetem , amely abban az évben 650 éves fennállását fogja ünnepelni. A jelek szerint az Egyetem komoly ünnepséggel készül a szép jubileumra. Persze a Kormány sem nézheti mindezt tétlenül, mert döntött róla, hogy 2016 évben 200 millió forintot bocsát rendelkezésre a megszervezéséhez és 2017-ben pedig 365 millió forintot biztosít a Nemzetgazdasági Miniszterhez intézett felhívása alapján. (bővebben a 2029/2015. (XII. 29.) Korm. határozatban) Ennek megfelelően tehát a 565 millió forint áll rendelkezésre a jubileumi ünnepségek megrendezésére.

Vajon, elég lesz?

Emellett Orbán Viktor felkérte az  Emberi Erőforrások Minisztériuma útján a  Pécsi Tudományegyetemet arra, hogy a  magyar felsőoktatás történelmi korokon átívelő nemzetközi úttörő szerepének és a  magyar tudásalapú társadalom kialakulása tradicionális jellegének hangsúlyozása érdekében a  tervezett jubileumi ünnepségsorozat programtervét vizsgálja meg azzal a  céllal, hogy a  2017. szeptember 1-jei Jubileumi díszünnepség az  ünnepségsorozat szimbolikus, meghatározó elemévé váljon és jelenjen meg az ünnepség megvalósítása során.

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: