Vörösiszap-ítélet: Egy ország háborog rajta

A mai napon Veszprémben a bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék.  A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka “altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.

Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Mal Zrt. “nem ül a vádlottak padján”. A cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet – hangsúlyozta.

A bírósági szakértő csoport szerint altalajstabilitás-vesztés okozta a tragédiát. Ami a kationok és a vörösiszap reakciója miatt következett be. A tragédiát tehát tervezési hiba okozta. A szakértő csoport megállapította továbbá, hogy csak idő kérdése volt a gátfal leomlása.  Ezt az állapotot pedig még 1998-ban idézték elő, tehát a bíróság érvelése szerint a baleset bekövetkeztéről a cégvezetők nem tehettek.

Jobbik: Elképesztő és megdöbbentő az ítélet

A tárgyalás során Kepli Lajos a Jobbik országgyűlési képviselője, a kolontári katasztrófát vizsgáló korábbi bizottság elnöke a tárgyaláson az ítélet kihirdetésekor egy molinót emelte fel, amelyen az ítélettel való egyet nem értésének adott hangot. A képviselőt kivezették a teremből.  A Jobbik képviselője felháborítónak, megdöbbentőnek és elképesztőnek nevezte a vörösiszapperben született felmentő ítéletet a katasztrófa körülményeinek vizsgálatára létrehozott korábbi parlamenti bizottság jobbikos elnöke a Veszprémi Törvényszék előtt csütörtökön.

keplivörösiszap

12573195_1060006397391323_8346687278199640013_n

Fidesz: Megdöbbenéssel fogadták az ítéletet

Megdöbbentőnek tartja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója a vörösiszapperben csütörtökön született felmentő ítéletet – közölte a Fidesz alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

A felmentésből fakadóan a több mint 77 milliós perköltséget az állam állja. Az ítéletet a vádlottak és ügyvédjeik is tudomásul vették

Forrás: Index.hu/Alfahir.hu/MTI

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: