HAVERJAIKAT A HATALOMBA – ELLENFELEIKET A PINCÉBE BETONOZZÁK BE A FIDESZESEK

páti István, a Jobbik alelnöke, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Orbán Viktor parlamenti megszólalásával ellentétben nem a legnagyobb ellenzéki párt, hanem a Fidesz van tele bűnözőkkel.

Emlékeztetett arra, hogy Tiszabőn a Fidesz-KDNP alpolgármestere egy közintézményben ünnepelte születésnapját (CIGÁNY BULI FIDESZ-MÓDRA: EGY ZENÉSZNEK KIESETT NÉGY FOGA)

, ami már önmagában különös. Ráadásul a meghívott cigányzenész, Csóré Béla az N1TV-nek tett nyilatkozata szerint, nem csak nagy mennyiségű alkohol, hanem drog is fogyott az óvodában, mi több a muzsikus azt is állította, hogy megverték és kirabolták őt.

Apáti szerint Orbán Viktornak nem alaptalanul gyanúsítgatni kellene, hanem tisztázni kellene a Fidesz ifjúsági szervezetében, a Fidelitasban történt tömegverekedést, akamuviagrát áruló fideszes képviselő, a miskolci feketekassza, a Kubatov-gárda, a dunaújvárosi gyilkosság ügyeit. A jobbikos országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy most már nem csak tolvaj, hamisító, csaló, hanem verekedő és gyilkos is van a fideszesek között. Apáti szerint azt is mondhatná, hogy a kormánypártiak

a haverjaikat a hatalomba, az ellenfeleiket a pincébe betonozzák be.

forrás: alfahir.hu   / videk.ma

indexfotó: http://kettosmerce.blog.hu

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: