GONDOLTA VOLNA? MONDATOKKAL KOMMUNIKÁLNAK A SZÉNCINEGÉK!

Mondatszerű hangszerkezetekkel kommunikálnak egymással a japán széncinegék (Parus minor) egy japán kutatócsapat szerint.

A madarak által kiadott hangok sorrendjüktől függő jelentéssel bírnak a fajtársak számára.

Szuzuki Tositaka és kutatócsapata szerint “szilárd bizonyítékot” találtak arra, hogy a cinegék összetett üzenetek közvetítésére saját szintaxist használnak, vagyis a kiadott hangokat bizonyos szabályok alapján “szószerkezetekké” és “mondatokká” kapcsolják össze.

A tudósok eredményeiket a Nature Communications című szaklapban mutatták be.

Megfigyelték, hogy a gyakran ragadozók áldozatául eső kis madarak bizonyos sorrendben adnak ki hangokat, hogy figyelmeztessék a többieket az ellenség közelségére. Aszerint, hogy mit csicseregtek, fajtársaik vagy ragadozó után kutatva fürkészték a horizontot, vagy félelem nélkül közeledtek hozzájuk.

A kutatás során a szakértők megváltoztatott sorrendben játszották le a hangokat. Ha a madarak számára ismert sorrendtől eltérő kombinációban reprodukálták őket, általában nem történt semmi – nyilvánvalóan annak a hangsornak nem volt semmi értelme a madarak számára.

A tudósok szerint lehetséges, hogy nemcsak a japán széncinegék, hanem más állatfajok is hasonló módon kommunikálnak.

MTI

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: