A Nemzetgazdasági Minisztériummal “háborúznak” a könyvelők

A Nemzetgazdasági Minisztériummal “háborúznak” a könyvelők

Az NGM a könyvelők ellehetetlenítésétől se rettenne el.

Az elmúlt hetekben a könyvelőket leginkább érdeklő Pénzügyi Ágazati Közfelügyelet (PÁK) témakörében az MKOE részéről nem jelent meg hír, pontosan azért, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről jelezték, hogy méltányolnák, ha nem a nyilvánosság előtt zajlana a vita. Mostanra azonban megváltozott a helyzet.

Nem véletlen, hogy Tállai András letiltotta az eddigi két egyeztetésen elhangzottak jegyzőkönyvének kibocsátását. Ezek a jegyzőkönyvek ugyanis azt bizonyítanák, hogy a szakmai szervezetek egyike se támogatta az önálló hivatal felállítását, viszont sürgették az adóeljárási reformokat a bevallást beküldők és a bevallást készítők regisztrációja terén, ahol a szakma számos visszaélést észlelt. Az MKOE ezúton is tiltakozik, hogy az egyesületünk bármilyen együttműködési szándékát úgy mutassa be az NGM, hogy “egyeztetés” történt volna velünk bármilyen javaslatról is. Az NGM ugyanis a javaslatait mindvégig eltitkolta. Most viszont a korábbi javaslatokból és a kiszivárgott tervekből a könyvelési tevékenység feltételeinek jelentős szigorítására lehet következtetni. Ezekne

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: