Jobbik: az NGM-nek tisztáznia kell tizenegy cég szerepét egy fogászati turisztikai pályázatban

Jobbik: az NGM-nek tisztáznia kell tizenegy cég szerepét egy fogászati turisztikai pályázatban

Orbán Viktor fogorvosa offshore céges érintett?

A jobbikos Lukács László György szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) tisztáznia kell, hogy milyen szerepe volt az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. (OTI) tulajdonosának egy “gyanús” fogászati turisztikai pályázatban, amelyben tizenegy cég elnyert 318 millió forintot, miközben “úgy tűnik, érdemi tevékenységet nem végez”. Az ellenzéki országgyűlési képviselő emlékeztetett: a kormányzat 2011 körül kiemelt célként kezelte a fogászati turizmus fellendítését, a koncepció kidolgozására “Orbán Viktor fogorvosa”, Bátorfi Béla, illetve a hozzá csatolódó cégek kaptak felkérést, és alakították ki az Orvosi Turizmus Irodát, az OTI Zrt.-t, amelynek tulajdonosa – cégen keresztül – maga Bátorfi Béla. Hozzátette: ez a céghálózat dolgozott ki egy fejlesztési programot, amelyre pályázni lehetett, azért, hogy mintegy ötezer új munkahelyet hozzanak létre és az egyébként jó helyzetben lévő magyar fogászati turizmust világszinten is vezetővé tegyék. A jobbikos politikus szerint ezen a pályázaton feltűnt tizenegy “igen gyanús cég”, amelyek pár héten belül alakultak meg, egy budapesti II. kerületi ingatlanba vannak bejegyezve, és közös az ügyvezetőjük. Úgy fogalmazott: a cégek összesen 318 millió forint pályázati pénzt nyertek el.

BátorfiÁderrel

Bátorfi Béla Áder Jánossal. Lehet nem csak a triatlon versenyekkel jutott el exkluzív helyekre Orbán Viktor fogorvosa, hanem a pénzei is ott köthettek ki?

A párt azt feltételezi, hogy a vállalkozások érdemi tevékenységet nem végeznek a II. kerületi helyszínen, és a közös ügyvezető is inkább a pályázatnál felmerülő “furcsa egybeeséseket” erősíti meg. Hozzátette: kérdés, hogy milyen szerepe lehetett mindebben a Bátorfi Béla érdekeltségéhez tartozó OTI Zrt.-nek, mivel ettől a cégtől vásárolhattak innovációs szolgáltatásokat a pályázók, tehát a pénz “javarészt visszakerült Bátorfi Béla gazdasági üzletkörébe”.

Batorfi_BelaOffShore

Nem csak a betegek utazhattak, a pénz is

Orbán fogásza is offshorozott?

A jobbikos képviselő jelezte: Bátorfi Béla “offshore-gyanúba keveredik”, hiszen egy, az ő tulajdonában álló gazdasági társaságban tag egy Seychelles-szigeteken bejegyzett offshore vállalkozás is. Közölte: jól látszik, hogy bár a kormány kimondta, nem támogatja az offshore-cégeket, “minden jel arra mutat”, hogy Orbán Viktor bizalmas köréhez fűződnek offshore ügyletek. Lukács László szerint tisztáznia kell az NGM-nek, hogy Bátorfi Bélának milyen szerepe volt a “gyanús pályázatban”. – írja az MTI.hu

Fotó: Népszava/Baranya.ma grafika

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: