Nemzeti tragédiánk, Trianon

Nemzeti Újság, 1920 június 5.

„NINCS BÉKE IGAZSÁG NÉLKÜL

Ma délután 4 órától kezdve hivatalosan béke van.

Béke? Van-e béke a gyalázatosan megraboltak szívében; lehet-e béke a rablók lelkiismeretében? Ha ezt nevezik békének, akkor felfordult a világ erkölcsi rendje; rablók lettek a tömlöctartók, és az emberiség megrontói, nyugalmának felkavarói, jövendő vérözönök magvetői lettek bírák az erkölcs, a jog, az igazság felett. Hát, nem a békét írták ma alá, csak a békeokmányt, mert a békét majd az igazság soha el nem temethető diadala hozza meg.”

Pontosan  öt éve nyilvánította a Fidesz a nemzeti összetartozás napjának június 4.-ét, a gyalázatos trianoni békeszerződés aláírásának napját. Már öt éve ünnepelnek ilyenkor. Talán  az egyetlen ország vagyunk a világon, amelyik ünnepet csinált a nemzet legnagyobb tragédiájából.

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.

baranya.ma

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: