Az osztrákoknak szurkolt az Amerikai Népszava

Amint azt tegnapi írásunkban közöltük, egy bécsi magazin minősíthetetlen hangvételű cikkben gyalázta Magyarországot és a magyar válogatottat a két ország csapatának EB-selejtező mérkőzése előtt.

Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász asszony szerint ezzel az Osztrák Sajtó Kódexet sértették. Amint az ügyvédnő fogalmazott:

“A sportot nem szabad politikai célokért felhasználni, a sport feladata hidakat építeni, a népeket véleményeltérés esetén is összekötni, és nem egymás ellen felheccelni.”

Nos, a szélsőbalos Amerikai Népszava sem tette az osztrák lapnál magasabbra a mércét. Főoldalukon tegnap ők is  arról értekeztek, “miért nem szurkolnak a magyar válogatottnak”?

“Azért nem szurkolunk Orbán csapatának, mert ezt a csapatot nem érezzük magunkénak. Ennek a csapatnak a sikere nem a magyar nép, hanem Orbán sikere lenne. Ezt pedig nem akarjuk. Ez a csapat, gondoljanak bármit a játékosok, nem a magyarok, hanem Orbán csapata. Érte játszanak.”

Ennyi. Briliáns logika, páratlan helyzetfelismerés.

Ez lenne hát az Amerikába szakadt nép szava. Még szerencse, hogy az alulmúlhatatlan Bartus Lászlón kívül nem olvassa a kutya sem.

baranya.ma

 

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: