Isteni lecsó a Kárpátaljáról

Végre itt a lecsószezon, rotyoghat a fazékban a paradicsom – paprika – hagyma trió.

Ahogy Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján készítik a lecsót, úgy sehol a világon. És most nem valami különleges receptre vagy titkos hozzávalóra kell gondolni, ez a lecsó sem egyéb, mint a megpárolódott zöldségek – ám a végén tejfölös habarással sűrítik.

Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de egyszer, legalább egyszer mindenki készítse el, vagy valahol kóstolja meg így is, mert egészen más ízvilága van, mint a hagyományos kolbászos-tojásos változatnak.

 

Hozzávalók:

  • 4-5 nagyobb zöldpaprika
  • 3-4 paradicsom
  • 2-3 közepes fej vöröshagyma
  • 1 fakanál zsír vagy kevés olaj
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 dl tejföl
  • 0.5 dl tej
  • só ízlés szerint
  • csipet őrölt bors (elhagyható)
  • ízlés szerint őrölt paprika (erős)

 

Elkészítés:

A hagymát felkarikázzuk és a zsiradékon félig megpároljuk, majd a tűzről levéve megszórjuk a pirospaprikával. A megmosott,  szeletekre vágott zöldpaprikát hozzáadjuk, és fedő alatt üvegesre pároljuk. A paradicsomot feldaraboljuk, a paprikához adjuk, ízlés szerint sózzuk, s néhány percig együtt (most már fedő nélkül) főzzük.

A lisztet a tejföllel csomómentesen elkeverjük, a lecsóhoz adjuk, s kevergetve még néhány percig főzzük. Ha esetleg túl sűrű lenne, egy kevés tejjel hígíthatjuk, selymes, mártás-állagúra.

Friss, puha kenyeret szeljünk mellé – tunkolni kötelező!

Jó étvágyat!

 

NLCafé nyomán

 

 

 

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: