Jobbik: Visszalépés helyett folytatni kellene a pozitív változásokat a mentőknél

Még egy év sem telt el azóta, hogy Ónódi-Szűcs Zoltán felmentette Dr. Burány Bélát, és helyette Máté Gábor lett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új főigazgatója.

Szakítva a hagyományokkal, az új főigazgató nem a vezetés tagjai közül került ki, a cél a megújulás, az OMSZ felfrissítése és helyes irányba terelése volt. A mérnök-közgazdász végzettségű Máté Gábor új szemléletmódot hozott az egyre inkább hanyatló és kifogásolható mentőszolgálat működésébe, a már régóta szükségessé vált váltás hatására végre pozitív irányba tart a mentőszolgálat. A mentődolgozókkal és az egyéb egészségügyi szereplőkkel egyetértésben úgy látjuk, hogy az OMSZ egy jó irányt vett, amin tovább kellene haladni.

Ezzel úgy látszik Balog Zoltán egészségügyért felelős miniszter nem ért egyet, hiszen az EMMI közleménye alapján a miniszter felkérte Mártai Istvánt, az OMSZ korábbi vezetőjét, hogy készítsen koncepciót a mentőszolgálat szervezeti megújítására. Sokan értetlenül állnak most az új hírek előtt, hiszen a mentődolgozók örültek a változásnak, most viszont bizonytalanságban tartják őket. Félnek attól, hogy a régi retorziós vezetéssel kell újra szembenézniük és nap mint nap megküzdeniük.

A Jobbik szerint elhibázott lépésre készül Balog Zoltán: a tervezet végrehajtása elhamarkodott, kétségbeesett és nem eléggé megalapozott döntés lenne. Most, hogy a mentőszolgálat éppen csak lábadozik a morális válságból, nem szabad a pozitív változások útjába állni, mert az egy lépést előre, kettőt hátra semmi jóval nem kecsegtet. A mentő hiányszakma, nem szabad hagyni hogy az elhibázott döntések következményeképpen még több mentődolgozó hagyja el a szakmát és keressen más megélhetést.

Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője

MTI OS

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: