Miért hallgat a pécsi média?

A “Csaba királyfi” Pécsett

Óriási siker, hatalmas tömeg és vastaps G. Nagy Ilián „Csaba királyfi” című székely nemzeti rockoperájának magyarországi ősbemutatóján Pécsett, a Dóm téren.

unnamed (2)

 

G. Nagy Ilián több éves kutatómunka után írta meg a művet, amely Attila király esküvőjétől a székelyektől való búcsúzásig kíséri végig Csaba királyfi történetét. Az augusztus 20-i, ünnepi pécsi bemutató megvalósításában meghatározó szerepe volt a szerzőnek, G. Nagy Iliánnak; a művészeknek, Rudán Joe-nak – mint egyetlen csonkaországi – és az erdélyi szereplőknek; a két néptánccsoportnak; valamint a művészeti- és a technikai stábnak.

14079467_1091482784240837_115507220906401237_n

 

A „Csaba királyfi” rockopera fővédnöke dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, védnöke dr.Páva Zsolt, Pécs polgármestere volt. És hogy az előadást ingyenesen tekinthette meg a nagyérdemű, az Pécs M. J. V. Önkormányzata, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhető.

A siker nem is maradt el. „Teltház” volt a Dóm téren. A Hoppál Péter megnyitó beszéde után következő előadás végén a közönség hosszú percekig vastapssal ünnepelte a művészeket. Leírhatatlan volt a hangulat. Hoppál államtitkár még egy előre nem tervezett záróbeszédben is méltatta G. Nagy Ilián rockoperáját.

unnamed (1)

 

Sokáig fognak még emlékezni Pécsett erre az augusztusi estére – a városi médiát leszámítva. Az ő ingerküszöbüket ugyanis valami érthetetlen okból nem érte el a „Csaba királyfi”. Sehol, egyetlen sor sem jelent meg erről az igazán kitűnő, és a maga módján egyedülálló eseményről. Még Rudán Joe személyes kérésére sem!

A Bayer-mizéria vagy a „sztár-” Győzike visszatérése érdekesebb témának bizonyul, a valódi nemzeti értékekre sajnos már kevesen kíváncsiak.

És ez valahol nagyon nagy baj.

„Amíg világ a világ, védjétek egymást, magyarok, mert ez a küldetésetek!”

 

baranya.ma

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: