Dunai Tamás színművész Mohács új díszpolgára

“A fény emberei vagyunk”

Édesapjának, Dunai Nándornak ajánlotta Mohács új díszpolgára, Dunai Tamás a megtisztelő címet, aki sok szempontból példakép volt számára. „Mi, akik Mohácsnak köszönhetően díjazottként ülünk itt, a fény emberei vagyunk. Mert lehet bármilyen sötét, mi meggyújtunk egy szál gyertyát, s máris világos lesz”, mondta a színművész az elismerés átvételekor. 

A városháza dísztermében tartott, az államalapításra emlékező ünnepségen adta át Szekó József polgármester a városi kitüntetéseket.

A bensőséges hangulatú eseményen a Mohács díszpolgára címet Dunai Tamás színművész vehette át.

Dunai Tamás olyan életutat járt be, amivel alapvetően kiérdemelte ezt a megtisztelő címet. Tevékenysége, művészi hitvallása, eredményei példaként szolgálhatnak a mohácsi ifjúság számára is. A kitüntető díjra Szökőcs Béla grafikus, fotóművész javasolta, amit a város képviselő-testülete is elfogadott.

Dunai Tamás elmondása szerint Mohácson pezsgett a zenei élet. Volt szimfonikus zenekar, benne Dunai Tamás édesapja rézfúvós, bérma-keresztapja csellista, nővére és az osztályfőnöke hegedűs volt. Aki csak élt és mozgott a kulturális területen – zenélt is. Az Echnatons együttest, amit Szántó Dezsővel (a későbbi farostlemezgyár igazgatójával), Alföldi Gyulával, Simon Vendellel, Schnell Józseffel hozták létre. Ennek a zenekarnak már Baranya megyére kiterjedő rajongótábora is volt. Angoltudásuk ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után, de hangulatosan és jól zenéltek…

Az 1949-ben Mohácson született színművész édesapjának, Dunai Nándornak ajánlotta a megtisztelő címet, aki sok szempontból példa volt számára – egyebek közt azért is, mert 1956-ban, a jeges dunai árvíz idején Mohács-szigeten élete kockáztatásával mentette az embereket.

Mi, akik Mohácsnak köszönhetően díjazottként ülünk itt, a fény emberei vagyunk. Mert lehet bármilyen sötét, mi meggyújtunk egy szál gyertyát, s máris világos lesz

fogalmazott az ünnepségen.

 

Mohácsi Újság nyomán

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: