Tizenévesek mentettek életet a Komlói Napokon

Tizenévesek mentettek életet a Komlói Napokon. A koncert közben egy férfi rosszul lett, mire odaértek már nem volt pulzusa. 

Kis-Nagy Hanna, Domonyi Flórián és Sánta Csilla a Komlói Napok rendezvénysorozaton a Galenus Mentőszolgálat mellett segített önkéntesként, amikor valaki odaszaladt hozzájuk, baj van, segítsenek.

“Nagyjából öt-hét perce lehetett a klinika halál állapotában, a feje elkékült. Tüdővizenyőre, hirtelen szívhalálra gyanakodtam, és azonnal elkezdtem a mellkas kompressziót. Csilla közben arrébb kísérte és nyugtatta azokat, akik az eset láttán rosszul lettek. Rengetegen álltak körülöttünk, sokan sírtak.”

mondta a 17 éves Hanna a bama.hu-nak.

“Zavart a zene is, a férfi mellkasán éreztem a dübörgést, lassítanom kellett a lenyomások tempóján. Eltelt negyed óra, és semmi sem történt. Kezdtem én is megijedni. Erősebben nyomtam egyet, erre eltörött a bordája. És ahogy újrakezdtem, valami megváltozott. Az eszméletlen férfi száján véres, habos folyadék tört fel, majd egy idő után újra érezni lehetett a pulzusát.”

folytatta.

Aztán a férfi hirtelen levegőt vett, ezután adták át a mentőknek, akik stabilizálták az állapotát és kórházba szállították.

A férfi várhatóan felépül, később kiderült róla, hogy tüdő-és szívbeteg.

Állítólag megpróbált segítséget kérni, amikor rosszul lett, de azt hitték, részeg, ezért arrébb lökték – ekkor zuhanhatott a földre, és vesztette el az eszméletét.

forrás: 24.hu/Bama

 

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: