Ünnepi „részeges” levesek

Jó hazai szokás szerint mindig van leves karácsonykor, általában halászlé vagy húsleves. De mit tegyenek azok, akik valamelyiket nem – vagy egyiket sem –  szeretik? Akkor bizony nem kell erőltetni.

Nyugodtan főzzünk minden évben másfajta levest szenteste, kísérletezgessünk! Kis szerencsével minden második évben ehetőre is sikeredik.

No de félre a viccet! Íme a három legjobb, kipróbált ünnepi levesrecept.

Borkrémleves

Igen, tényleg bor van benne, de nem kell megijedni tőle, az alkohol bővel elforr belőle, mire az asztalra kerül. Elsőre úgy tűnhet, mintha behabart forralt bort tálalnánk fel, de annál azért sokkal finomabb. Ha van otthon jófajta tokaji aszú, akkor használjuk fel, az úgyis olyan édes, hogy gyakorlatilag semmi másra nem jó, de ha nincs, bármilyen édes fehérbor megfelel. 5 dl-hez öntsünk 3 dl vizet, és tegyük fel főni. Csavarjuk bele egy citrom levét, reszeljük bele a héját, tegyünk bele pár szem szegfűszeget, egy darabka fahéjat, és forraljuk. 8 tojássárgáját keverjünk ki 15 dkg kristálycukorral, öntsünk bele 2 dl főzőtejszínt, és nagyon óvatosan adjuk hozzá a forró leveshez, nehogy kicsapódjon a fehérje. Főzzük, amíg be nem sűrűsödik.

Pezsgőleves

Az elv ugyanaz, csak bor helyett pezsgőt használunk, az még ünnepibb, s víz helyett zöldségalaplébe vagy húslevesbe öntsünk 2 dl-t. A tejszínt 4 tojássárgájával keverjünk ki, ezúttal cukor nem kell bele, majd húzzuk fel vele a pezsgős alaplevet. Ha ezzel megvagyunk, utána sózzuk, borsozzuk, és kész is.

Fotó: Pexels/CCO License

Fotó: Pexels/CCO License

Gesztenyeleves

Kevés vajon futtassunk át egy kis fej kockára vágott vöröshagymát és pár szem borókabogyót, majd dobjuk rá a gesztenyemasszát, és pár perc után öntsük fel édes borral, 1 dl tejszínnel és húslevessel. Ha felforrt, pár csepp citromlevet cseppentsünk bele, s ha kell, botmixerrel pürésítsük.

 

Ridikül.hu nyomán

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: