Jónak lenni jó! – Már több mint 71 millió forint gyűlt össze

Több mint 71 millió forint gyűlt össze vasárnap délig a közmédia ötödik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciójában, amelynek egész napos műsorfolyama a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatja.

A mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon több mint 70 felajánlott tárgy vásárolható meg fix áron december 31-ig, továbbá négy tárgyra lehet licitálni: Jean-Paul Belmondo francia filmszínész kabátja már 800 ezer forint, a Forma 1-es dedikált zászló és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Viktória mintával festett korsóvázája 600-600 ezer forint, Terence Hill mellénye pedig 500 ezer forint licit áron áll – mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője vasárnap az MTI-nek.

A fix áron megvásárolható tárgyak között található többek között Gera Zoltán dedikált futballcipője, Pege Aladár 1982-es dedikált bakelit lemeze, sakktábla Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik dedikálásával, José Cura argentin operaénekes Samson és Delila című saját rendezésű DVD filmje és dedikált CD trilógiája, Gyurta Gergely nemzetközi versenyeken viselt dedikált nemzeti pólója, valamint Gyurta Dániel Országos Bajnokságon nyert dedikált díszdobozos érme.

Vasárnap estig a közmédia szinte valamennyi csatornáján – a Dunán, a Duna Worldön, az M1-en, az M5-ön és a Kossuth rádióban – foglalkoznak a jótékonysági akcióval, s ezen a napon a műsorvezetők és műsorkészítők fogadják a hívásokat, pénzügyi felajánlásokat.

Az adásban a stúdióbeszélgetések mellett külső helyszínekről, a Bethesda Gyermekkórházból és a “magyarországi reformáció fellegvárából”, Debrecenből, valamint Miskolcról és Kárpátaljáról jelentkeznek a közmédia munkatársai.

A Jónak lenni jó! akciója 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ben a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió forinttal, tavaly pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot mintegy 225 millió forinttal tudta segíteni.

 

 

mti

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: