A kép csak illusztráció

Komló: Szemét ügy – hulladékszállítási anomáliák

Érdekes hulladékszállítási anomáliákra hívták fel szerkesztőségünk figyelmét komlói olvasóink.

Amint azt az ott lakók tájékoztatása alapján megtudtuk, Komlón, az Esze Tamás utcában lassan fél éve, hogy megváltozott a kommunális és szelektív hulladék elszállításának módja – a KGV Zrt. közlése szerint „az út és a közművek megóvása érdekében”.

tajekozt
kontenerEzért az utca bejáratával szemben helyeztek el egy kommunális-, ill. egy szelektív hulladékgyűjtő edényt. Az utca lakóinak tehát – miután szelektálták háztartási hulladékukat – gyalog kell kicipelniük a szemetet az utca elejéig, esőben, hóban, fagyban.

Mindezt úgy, hogy éves viszonylatban 45.000 forintot fizetnek a KGV Zrt.-nek „szemétszállítás” címén.

Nos, az utca valóban szűk. Azonban közműmegóvás ide vagy oda, idáig is megoldották a szemétszállítást évtizedekig – egészen egyszerűen kitolatott a kukásautó.

Most mindezt “egy jogszabályra” való hivatkozással megszüntették.

 

 

Ígérték ugyan, hogy egy kisebb teherautóval fogják ezentúl a hulladék elszállítását végezni, de ez sajnos csak ígéret maradt.

 

szukutca

Az utca valóban szűk – de mit kell ezen az úton “megóvni”?

 

Komló Város Önkormányzat képviselő-testületének

4/2016. (III. 4.) önkormányzati r e n d e l e t e

a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről (Hulladékrendelet) egyértelműen kimondja:

Hulladékszállítás: az összegyűjtött hulladéknak a nem azonos telephelyen lévő kezelési helyek között megfelelő szállítójárművel, szállítóeszközzel történő szándékolt mozgása, az ember és élővilág egészségét nem veszélyeztető, illetve környezetkárosítást kizáró módon.

 

Esetünkben a hulladék szállítása nem a szolgáltató és nem szállítójármű által történik. A lakók cipelik a szemetüket, néha több száz méteren keresztül – ez akár egészségre veszélyes ill. környezetkárosító is lehet. Ha nem oldható meg a Hulladékrendeletnek megfelelő szemétszállítás, mindenképpen megilletné az ott élőket egy a jelenleginél jóval méltányosabb szállítási díj kiszabása.

Hasonló panaszok érkeztek a sikondai üdülőövezetből is – ott több utcához tartozik egyetlen(!) hulladékgyűjtő edény. Az üdülőtulajdonosok szintén egész évben fizetik a szemétszállítás díját, holott jellemzően idényjelleggel tartózkodnak csak nyaralóikban.

Kérdéseinkkel természetesen megkerestük a KGV Zrt. cégvezetőjét. Válaszukat természetesen közölni fogjuk.

 

Baranya.ma

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: