Programajánló: Vasúttörténeti rendezvény a baranyai Almamelléken

Negyven éve, 1976. december 31-én szűnt meg a menetrend szerinti személyszállítás a Kaposvár – Szigetvár vasútvonalon, illetve a Nagyatád – Barcs vonalszakaszon – ezt követően, 1979. december 31-én Kaposmérő és Középrigóc között is megszűnt a személyvonatok közlekedése.

A Kaposvár – Szigetvár vonal felszámolásának kerek negyvenedik évfordulója alkalmából Lepesi Zoltán László, Németh Péter és Tóth Bálint vasúttörténeti rendezvényt szervez Almamellékre, 2016. december 31-re.

 

A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik az almamelléki vasútállomáson, a felvételi épületre elhelyezett emléktábla felavatásával. Ezt követően az érdeklődők számára lehetőség lesz kisvasúttal utazni Sasrétre, ahol előadásokkal folytatódik majd a megemlékezés.

Nem csak a kisvasúti utazás, de az egész programon való részvétel teljes mértékben díjtalan lesz az érdeklődők számára.

 

A Sasréti vendégháznál, a turisztikai komplexum egyik, közelmúltban felújított épületében kerül sor az előadásokra, a kezdés várható időpontja 11 óra 30 perc. Majdán János, Erdősi Ferenc és Kovács Árpád egyetemi tanárok, valamint Lepesi Zoltán László, az utolsó almamelléki állomásfőnök fia fognak beszélni a három dél-somogyi mellékvonal történetéről.

A Sasréti Vendégház

A sasréti előadások végeztével szintén lehetőség lesz a kisvasúttal visszautazni az almamelléki állomáshoz.

Akik az emléktábla-avatáson illetve a kisvasutazásban nem kívánnak részt venni, csupán az előadások érdeklik őket, érkezhetnek egyből Sasrétre is.

 

 

Baranya.ma

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: