Forma 1: Jön „a kis Schumi”!

Karácsony óta tudjuk, hogy Mick Schumacher, a hétszeres Forma–1-világbajnok, Michael Schumacher fia a Forma–3-ban, vagyis az F1 előszobájában folytatja versenyzői pályafutását. Ott, ahol egykor Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Ayrton Senna, no meg édesapja is sikeresen szerepelt. Tehát nem megalapozatlanul állítja, hogy ez ideális lépés számára.

Ráadásul Mick még csak 17 éves. Persze apja miatt könnyebb helyzetben van – mondhatnánk, de egy példa jól mutatja, hogy nem ezt kihasználva szeretett volna feljebb lépkedni. Amikor 2008-ban, alig nyolcévesen elkezdte karrierjét, első gokartos versenyein Mick Betschként, édesanyja leánykori családnevét kölcsönvéve szerepelt. 2013-ban harmadikként végzett a német Junior Kart-bajnokságban, majd 2015-ben már a Forma–4-ben versenyzett, ahol rögtön a harmadik futamán győzni tudott. Tavaly pedig a második helyen végzett a német és az olasz Forma–4-bajnokságban is.

Nem akarok semmit sem elsietni, s nem csak a mihamarabbi eredményesség érdekel, folyamatosan és koncentráltan szeretnék fejlődni. Az autóversenyzés rendkívül összetett sport, ettől nehéz, de egyúttal lenyűgöző is

mondja.

A német Bildnek elmondta, a 2017-es idény nagy kihívás lesz, de az elmúlt hetekben végzett tesztelések során kiderült számára, hogy nagyon élvezetes vezetni a konstruktőricím-védő Prema Powerteam Mercedesét. A csapatfőnök, Angelo Rosin így jellemezte „a kis Schumit” (korábban ezt a becenevet Michael öccse, Ralf viselte):

Nemcsak tehetséges pilóta, hanem remek fickó is, aki már megmutatta, mindene megvan ahhoz, hogy a sokoldalú profi váljon belőle. A Forma–3-ban való debütálás nem lesz egyszerű, de százszázalékosan mögötte állunk majd.

Mick szerint a tíz európai futamból álló versenysorozat eggyel nehezebb a Forma–4-nél, és eggyel közelebb van a Forma–1-hez. Nem is kertelt, hogy az utóbbi lépést is meg szeretné tenni:

Mint minden pilóta, én is Forma–1-világbajnok akarok lenni

jelentette ki. Ugyanakkor nem tűzött ki magának határidőt; akkor fog megtörténni, amikor úgy érzi, készen áll rá.

Tudni fogom, mikor jön el a pillanat

nyilatkozta. Egyértelműsítette azt is, hogy még ha nagy figyelem hárul is rá, a versenyzésre akar fókuszálni, az a legfontosabb.

Utóbbival alighanem az édesapja miatti reflektorfényre utalt. A 48 éves Michael Schumacher már több mint három éve szenvedett síbalesetet, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni, sokáig mesterséges kómában tartották, majd fokozatosan felébresztették, és 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján található otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket, Mick sem beszélt róla, csak egy édesapjáról feltöltött képet tartalmazó Instagram-poszthoz írt két szó árulkodik aggodalmáról: „Harcolj tovább!”

Arra, hogy Mick hamarosan még inkább apja nyomdokaiba léphet, már csak azért is megvan az esély, mert innentől jobban „rálátnak” majd az F1-istállók. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff be is vallotta, figyelni fogja, s adott esetben le is csapnának rá.

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: