Teltház a pécsi hajléktalanszállókon is

Az új évvel együtt megérkeztek a kíméletlen mínuszok is. Nemcsak éjjel, hanem már nappal is. Ez az időszak azokat terheli meg a legjobban – néha életveszélyesen -, akiknek nincs hol lakniuk, akik fedél nélkül élnek. Volt már rá példa, hogy hajléktalanok áldozatul estek a fagyos télnek. Ezt megelőzendő rengeteg civil szervezet és alapítvány próbál segíteni az otthontalanokon.

 Tele vannak a befogadóközpontok, egész nap dolgoznak az önkéntesek, elindult a téli szezon a hajléktalanszállókban is.

Hajdú Krisztián, a Támasz Alapítvány elnöke elmondta, szerencsére idén még súlyos esettel nem találkoztak, nem volt életveszélyben egy otthontalan sem, senki nem vesztette életét Pécsen.

Tele vannak a befogadóközpontok, száztíz százalékon pörgünk – fogalmazott. – Az önkénteseink is folyamatosan dolgoznak, a három éjjeli őrjárat sem áll le. Ez háromszor két főt jelent. Ők azok, akik a rosszabb időjárási viszonyok övezte területeken – nyitott terek, nagy parkolók – keresik a hajléktalanokat, segítenek nekik, próbálják behozni őket a szállásokra.

 

ételosztás hajléktalanoknak4A szállásokon mindenkit meleg élelem vár

 

Az év legnagyobb részében sokan visszautasítják a segítséget, nem hajlandóak szállásra menni. Ez a hozzáállás ebben a farkasordító hidegben megváltozik, és már csak nagyon kevesen makacsolják meg magukat annyira, hogy kockáztassák saját testi épségüket

mondta.

A Máltai Szeretetszolgálat és az egyéb karitatív szervezetek is hasonló állapotokról számolnak be. Nagyon sokat segítenek azok a kis baráti társaságok, szerveződések, mozgalmak is, amelyek szintén a fedél nélküliek segítését tűzték ki maguk elé célként.

Man lying on the streetAkik megmakacsolják magukat, azok vannak az igazi veszélyben

 

Hajdú szerint a hivatalos szervekkel is remekül együttműködnek – a rendőrség járőrei is folyamatos kapcsolatban vannak velük éjjel-nappal. De mindez nem elég, a lakosság segítsége is életbevágóan fontos.

Ha bárki egy utcán fekvő, láthatóan rossz állapotban lévő hajléktalant lát, hívja a 72/233-169-es segélyszámot!

 

 

Forrás: Pécsma.hu

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: