Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kétszázmilliót csalt ki egy nőtől

 

Csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki szerelmet ígérve több mint kétszázmillió forintot csalt ki egy nőtől – tájékoztatta a vádhatóság csütörtökön az MTI-t.

A Baranya Megyei Főügyészség közölte: az ügyben bűnsegédként további három embert is megvádoltak.

Mint írták, a vádlottak közül ketten házastársak; a férj ellen több büntetőeljárás is folyik, ő évek óta vagyon elleni és erőszakos bűncselekményekből tartja fenn magát.

A sértett nő férje tehetős vállalkozó, akinek felnőtt fiával összeismerkedve szerzett tudomást a vádlott a család anyagi helyzetéről.

A férfi 2015 áprilisában találkozott a sértettel, akinek azt állította, hogy a házassága megromlott és vele képzeli el a jövőjét. A nő ezt elhitte, majd rövid idő után elköltözött a férjétől. Mivel a vádlott tartott a férjtől, azt mondta az asszonynak, hogy a férjét börtönbe kell juttatnia, de előbb a családi vagyont ki kell menteni.

A feleség a vádlott utasítása alapján több feljelentést is tett a férje ellen, míg a családi vagyont – részben készpénzben – fokozatosan átadta a vádlottnak.

A férfi közös jövőjük megalapozására hivatkozva különböző vállalkozásokkal kecsegtette, másrészt a nő a nevén lévő ingatlant, nagy értékű gépjárműveket átíratta a vádlott érdekeltségébe tartozó cégekre. Az asszony megtévesztésében a férfi segítségére volt – bűnsegédként – a felesége, illetve két ismerőse is.

A vádlott mintegy 200 millió forint értékű vagyont szerzett meg, amelynek egy részét feleségével “utazásra, illetve megélhetésre” költötte, míg egy része az eljárás során visszakerült a sértetthez – áll a közleményben.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit az ügyészség további csalásokkal is vádolja: különböző sértetteknek mintegy 30 millió forint kárt okozott.

 

 

mti

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: