Március 24-én nyílik az Automobil és Tuning Show 2017 kiállítás

 

Idén március 24-26 között rendezik meg az Automobil és Tuning Show (AMTS) 2017-et, a régió legnagyobb autós és tuning rendezvényére 15 ország több mint 1500 járművét és 200 kiállítóját várják a Hungexpo Budapesti Vásárközpontba – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Nokta Balázs, az AMTS főszervezője ismertette, az idén 12 éves rendezvény több különálló rendezvényt foglal magába. A Hungexpo 5 pavilonját és külterületét megtöltő rendezvény 90 ezer négyzetméteren kap helyet, folyamatos autós és színpadi programokkal, bemutatókkal várják a látogatókat. Tavaly 55 ezren látogattak ki a programokra, idén szeretnének legalább százezer látogatót – tette hozzá.

A kiállítással egy időben rendezik a Carstyling.hu Tuning Show-t, a Gymkhana Országos Bajnokságot, az Új autók és márkaimportőrök kiállítását, az Auto-Motor Classic Show-t, a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítást, a Cabrio Kiállítást, a SUV és az elektromos autó kiállítást, és a RustyRodders Hot Rod Show-t.

Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke elmondta, hogy az ezer négyzetméteres Magyarok a világ járműgyártásában kiállításon azt mutatják majd be, hogy mit adtak a magyarok az automobilitás fejlődéséhez, és egyben tisztelgés a múlt és jelen kiváló magyarjai előtt, akik hozzájárultak a világ járműgyártásának fejlesztéséhez. A magyarok a mezőgazdasági gépek fejlesztéséhez is jelentősen hozzájárultak, a kiállításon bemutatják Galamb József, magyar mérnök konstruktőr, a Ford T-modell egyik megalkotója által tervezett Fordson-traktort, amely az első sorozatgyártású mezőgazdasági jármű volt, és látható lesz egy Ford-T modell is.

Kiállítják a Komárom-Esztergom megyei Kocs településről származó kocsit, amelyet a helybeli mesterek találtak fel az addig nehezen mozduló szekér helyett, és a kecskeméti Mercedes gyár tanulói által átépített szériaautókat.

 

 

mti

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: