Matolcsyék így látják az ország helyzetét – Vajon Ön is?

Ezért tartunk ott, ahol…

 

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az év első ülésén az alapkamat, egynapos betéti- és hitelkamat tartásáról.

Legutóbbi, január 24-i ülésén is változatlanul hagyta a Monetáris Tanács az alapkamat 0,90 százalékos szintjét, és nem változtatott a testület a kamatfolyosó kondícióin sem.

De mi áll a döntés mögött?

A Monetáris Tanács megítélése szerint folytatódik a magyar gazdaság élénkülése. A gazdaságban továbbra is vannak kihasználatlan kapacitások, ugyanakkor a hazai reálgazdasági környezet dezinflációs hatása előretekintve fokozatosan megszűnik. Az előrejelzési időszakban az infláció emelkedik, és 2018 első felében eléri a jegybanki célt – olvasható a tanács üléséről az MNB honlapján szerdán megjelent rövidített jegyzőkönyvben.

Nevessünk együtt!

A jegyzőkönyben a tanács több megállapítást is tett, ezek közül a legviccesebbek legfontosabbak:

  • 2016 decemberében az infláció részben bázishatások miatt tovább emelkedett és a jegybanki várakozásnak megfelelően alakult.
  • A változatlanul erős munkaerőpiaci kereslet és a tavaly év végi bérmegállapodás következtében a nemzetgazdaságban fizetett bérek növekedési üteme továbbra is élénk marad.
  • Mindez a lakossági fogyasztás bővülésén keresztül kisebb részben a maginfláció növekedéséhez, nagyobb részben a külkereskedelmi mérleg többletének csökkenéséhez vezet.
  • A historikusan alacsony inflációs várakozások mellett a fogyasztóiár-index csak lassan közelíti meg az inflációs célt, és előrejelzésünk szerint 2018 első felében éri el az árstabilitásnak megfelelő 3 százalékos értéket.
  • Folytatódott a hazai gazdaság növekedése.
  • Novemberben a kiskereskedelmi forgalom tovább nőtt, az ipari termelés kismértékben emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
  • A Monetáris Tanács az idei és a jövő évben is 3 százalék feletti éves növekedésre számít
  • A magyar gazdaság fundamentumai és az inflációs cél fenntartható elérése szempontjából az előző kamatdöntés óta nem történt olyan fejlemény, amely a jelenlegi alapkamat, illetve a kamatfolyosó szintjének megváltoztatását indokolná
  • Néhány tanácstag szerint a Monetáris Tanács a monetáris kondíciók esetlegesen szükséges lazítását nemkonvencionális eszközökkel el tudja végezni.

 

 

 

Forrás: Privátbankár.hu

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: