Almahalom a Brix-Trade Kft. sûrítménykészítõ üzemének telephelyén Nagykállóban 2014. október 11-én. Ezen a napon kezdte meg az ipari alma felvásárlását a Magyar Nemzeti Kereskedõház (MNKH) Zrt. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Cider Alma-gate: A Nemzet Gázszerelőjének cége rendezte az Orbán-rokonok tartozását

 

Amint arról már tavaly a média beszámolt, az Orbán Viktor rokonságához köthető Cider Alma cégcsoport 3,2 milliárdos tartozást halmozott fel. A céggel szemben a NAV végrehajtást indított. A Cider Alma 2015-ös pénzügyi beszámolójából az derült ki, hogy 3,8 milliárdos tartozása és körülbelül ugyanilyen követelései vannak – bár utóbbiról pontosan nem derül ki, hogyan is jött össze. Nemrég azonban egy ismeretlen jótevő kifizette a tartozást.

Az eredetileg sofőrszolgálatként bejegyezett, nulla üzleti eredményt produkáló cég 2010-ben, egy tulajdonosváltás után szállt be az agrárbizniszbe és négy évre rá már 550 milliós árbevételt produkált. Ekkor már Puskás Dénes László és Borbély Ferenc tulajdonában volt a cidercég.

Ebben az évben vettek meg egy másik agrárcéget is, amelynek akkori tulajdonosai Szeghalmi Márk Ádám és Ökrös Imre voltak.

Ökrös Imre sok szálon kötődik a kormánykörökhöz. Egyrészt Simicska Lajos jobbkezének, Nyerges Zsoltnak a barátjaként emlegetik, másrészt Ökrös élettársa Lévai Gizella. Ökrös és Lévai Gizella a céginformációs adatbázis szerint azonos lakcímre vannak bejelentve.

Lévai Gizella Lévai Anikónak, Orbán Viktor feleségének a testvére (legalábbis azonos édesanyjuk és édesapjuk neve és édesanyjuk bejelentett lakcíme), Szeghalmi Márk Ádám pedig nem más, mint Lévai Gizella gyermeke, aki Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az üzleti köreihez sorolható.

 

Így agrárkodtak sógor-koma-jóbaráték, mígnem a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) is úgy gondolta, beszállnának az almabizniszbe. Kötöttek is egy jó kis bizományi és egy vállalkozási szerződést a Cider Alma Kft.-vel. Nincs is ebben semmi különös, hiszen teljesen megszokott dolog, hogy a külügy exportfejlesztésre létrehozott cége milliárdos szerződéseket köt hazai kis- és középvállalkozásokkal.

És hogy neve is legyen a gyereknek, az MNKH kreált magának elvégzett egy nemzetközi piackutatást az almasűrítmény-piacon, és mit ad Isten? Kiderült, hogy hatalmas kiaknázatlan lehetőségek vannak a prémiumkategóriás almasűrítmény-export terén, mondhatni

almaszósz-nagyhatalom lehetünk!

 

A végkifejlethez pedig nem kell különösebb jóstehetség: rövid idő alatt hatalmas csőd lett a dologból.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház kapott néhány milliárdocska hitelt a külügytől (és bár látszólag ez egy külön ügy, a hitel számszerűleg feltűnő mód egyezik a Cider Almával szembeni követelés összegével), a Cider Alma Kft.-nek pedig 3,2 milliárdos tartozása keletkezett az MNKH felé. Ezt a tartozást egyenlítette ki nemrég egy ismeretlen, bár ebben sincs semmi különös – mióta jobban teljesít, szinte naponta történik hasonló eset Magyarországon.

A Hír TV azonban kíváncsi volt a jótevő kilétére, így közérdekű adatigényléssel fordult az MNKH-hoz és láss csodát! Amint az MNKH válaszából kiderült,

az Orbán-rokonok cégének tartozását az Orbán Viktor kedvenc Pénztáros Mészáros Lőrincéhez köthető Hórusz Faktorház fizette ki.

Hiába, no, szép dolog a barátság.

 

Hideg téli estéken, meghitt családi körben az Orbán famíliánál, egy közbeszerzés és egy saját lábon állás megbeszélése közt, diszkrét zeneszóval a háttérben – amit időnként egy „Magyarország jobban teljesít” propaganda-blokk szakít csak meg – talán felcsendül Halász Judit örökzöld, Cider Almaszósz című gyermekdala is:

„ … mert arra int a vén kalóz, jöhet utána palacsint …”

Vagy egy hatalmas nagy BUKTA.

 

 

Baranya.ma

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: