A betonkorlát tudta csak egyenesben tartani a megrészegült sofőrt

Egy betonkorlátnak ütközött gépkocsijával egy férfi Kishajmás és Oroszló között.

A rendőrök egy 44 éves kishajmási férfit igazoltattak 2017. július 9-én 7 óra körül, aki Kishajmás és Oroszló között személygépkocsijával az úttest mellett lévő betonkorlátnak ütközött. A férfival szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre, ahol az orvos megállapította az alkoholos befolyásoltságot, így a férfi vezetői engedélyét elvették. A gépjárművezető ellen a Komlói Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, amely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszesital fogyasztásából származó alkohol. Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, ezért aki ittas állapotban gépi meghajtású járművet vezet, azzal szemben – a gépjárművezető szervezetében lévő alkohol mennyiségétől függően – 30 000 forinttól 100 000 forintig terjedő közigazgatási bírság szabható ki, vagy akár a vezetői engedély elvételére és büntetőeljárás indítására is sor kerülhet.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a közúti közlekedési szabályok betartását kéri minden közlekedőtől.

Forrás: Rendőrség

Kép: Panoramio  Képünk csak illusztráció

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: