Pécs, 2009. május 10. Páva Zsolt, a Fidesz pécsi polgármester-jelöltje kezét magasra emelik társai a Fidesz kampánycsapatának helyet adó belvárosi Murphy’s Pubban. Az elõzetes eredmények alapján a választáson Páva Zsolt 36.570 érvényes szavazatot kapott, míg vetélytársára, Szili Katalin házelnökre, az MSZP jelöltjére 18.981-en voksoltak. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Politikai cicaharc kíséri Páva lefokozását

A polgári közösségben az összefogás, egymás segítése és a közös munka erőt jelent – írta a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciója az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben az MSZP baranyai megyeszékhelyen pénteken tartott sajtótájékoztatójára is reagáltak.

A pécsi önkormányzat irányítását új, stratégiai kérdésekben a döntéseket előkészítő, de sok esetben döntéshozó testület létrehozására reagáló ellenzéki álláspontokat visszautasítva kiemelték: a rombolás logikája szerint gondolkodik az, aki szerint “megpuccsolták”, vagy “gyámság alá helyezték” volna Páva Zsoltot (Fidesz-KDNP), Pécs polgármesterét.

Előzőleg MSZP-s politikusok – köztük Tóth Bertalan frakcióvezető – a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség után a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón egyebek mellett arról beszéltek,

hogy Páva Zsolt polgármester elvesztette a kormány bizalmát, és “a fejére, a helyére ültetik” azokat az embereket, akik eddig is informálisan részt vettek a döntések előkészítésében.

Jelezték, frakciójuk a következő városi közgyűlésen kezdeményezi a testület feloszlatását a döntéshozó testület létrehozása miatt.

“Sajnálatos, de érthető, hogy Tóth Bertalan nem ünnepel Péccsel és a pécsiekkel, hiszen mióta elköltözött Budapestre, minden erejével szocialista politikai karrierjének építésére koncentrál” – áll a Fidesz-kommünikében, amely rögzítette azt is: 2009-2010 óta több mint 102 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a városba a kormánynak és a városvezetésnek köszönhetően.

A pécsi Fidesz szerint Tóth Bertalan “láthatóan elfelejtette már azokat az időket, amikor a csőd szélére sodorta a várost szocialista politikustársaival együtt 2008-ban”. Mint hozzátették, akkor “csak egy sokmilliárdos ingatlan- és kötvénytrükkel tudták elodázni pár hónapig a fizetésképtelensége”.

Forrás: MTI.hu

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: