Magyarország: Úton a nyílt diktatúra felé

Ungár Péter: Újabb pofont kapott a demokrácia

 

Újabb pofont kapott a demokrácia a kormánytól – így reagált az LMP országos elnökségének tagja a Jobbik elleni nyomozásra – közli a Hír TV.

Ungár Péter szerint Orbán Viktor az ügyészségi komisszárjait használja fel egy politikai párt és a képviseleti demokrácia elleni hadjáratához. Szerinte a jogállami keretek felszámolásával a kormánypártok új sebességbe kapcsoltak a demokratikus intézményrendszerek totális politikai uralom alá vonása érdekében, ezért az LMP a TASZ-hoz fordul.

 

 

„Az LMP nagyon sok mindenben nem ért egyet a Jobbikkal, és nagyon sok szempontból egy káros politikai pártnak tartjuk, de természetesen azt gondoljuk, hogy joguk van létezni és joguk van megmérettetni magukat egy demokratikus versenyben 2018-ban. Az, hogy a Fidesz az ügyészségen s az ÁSZ-on keresztül vegzálja ezt a pártot, nem ad lehetőséget erre a versenyre. Ezért azt gondoljuk, hogy mindenki, akinek fontos a képviseleti demokrácia és fontos az, hogy egyenlő mértékben méretődjenek meg a pártok, azoknak meg kell szólalni ebben az ügyben, és ezért a TASZ-hoz fordulunk, mert azt gondoljuk, hogy itt alapjogok sérülnek, a képviseleti demokráciához kapcsolódó alapjogok”

mondta a Hír TV-nek az LMP országos elnökségi tagja.

Nyomozás indul azt követően, hogy az Állami Számvevőszék feljelentette a Jobbikot az ügyészségnél, tudta meg a Hír TV online. Megkeresték a Fővárosi Főügyészséget, hogy erősítsék meg információikat, ahol azt a választ kapták, hogy valóban elrendelték a nyomozást, ismeretlen tettes ellen.

Mint arról a hírportál beszámolt, feljelentést tett az ügyészségen a Jobbik ellen az Állami Számvevőszék, mert szerintük elmulasztották az adatszolgáltatást a párt gazdálkodásáról. A Jobbik szerint az ÁSZ szabálytalankodott politikai megrendelésre.

Az Állami Számvevőszék az év elején kezdte vizsgálni a pártok gazdálkodását, a Jobbiknak augusztus 10-én küldték el a tájékoztatást, felkérve őket, hogy kezdjék el a felkészülést a vizsgálatra.

A kedden megjelent közleményében az ÁSZ azt írja, augusztus 10-én kezdték volna meg a párt ellenőrzését, de a Jobbik „a sajtóban közöltekkel ellentétben” nem működött együtt a számvevőszékkel és nem biztosított elszámoltathatóságot. Az ellenőrző testület állítólag levélben és a helyszínen is együttműködésre kérte a Jobbikot, eredménytelenül.

Beszüntethetik

A Jobbik beszüntetését is kérheti az ügyészség a kormányközeli Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint. Kovács István az állami televízióban beszélt arról, hogy az ellenzéki párt ellen akkor kezdeményezhetik a legsúlyosabb szankciót, ha nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel.

Indokolatlan

Az Állami Számvevőszék korábbi alelnöke szerint

szakmailag teljesen indokolatlan és szokatlan

a volt fideszes Domokos László vezette számvevőszék eljárása. Nyikos László erről a Hír TV Newsroom című műsorában beszélt. Szerinte mindenáron hibát akar találni a Jobbik elszámolásában a szervezet.

 

 

 

Forrás: Hír TV

 

 

Ajánlat

Töltse ki Ön is!

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: